Este az jutott eszembe, hogy mi számít kalandnak, van-e manapság olyan az életünkben / életemben, ami kalandnak hívható, és egyáltalán, szeretnék-e én ilyent, élvezném-e, ha belekerülnék egy kalandba? Aztán álmomban belekerültem egybe.

Két társsal, mindketten ismerősök, elindultunk egy, az elején még nem ismert cél felé. Az út kapásból egy hínárral-moszattal-vegyes zöldségekkel benőtt vízen vezetett keresztül, ahol volt egy cca. méternyi viszonylag szabadvízfelület, és ott gázoltunk a vízben, ami néha derékig ért, de néha már úszni is kellett benne. Ilyenkor a hátizsákjainkat feltettük a fejünkre, hogy ne ázzon el a holmink. Nem volt sok cuccunk, ez ebből is nyilvánvaló. Ahová odaértünk, az egy cölöpökre épült jókora ház volt a mocsár (tó?) közepén, ahol végre ki tudtunk mászni a vízből, és kiderült, hogy azért voltak olyan könyűek a hátizsákok, mert nem hoztuk a laptopokat, amikre viszont valamiért szükség lett volna - ez a rész elég zavaros, de valami wifi-s kapcsolat is volt benne meg a továbbvezető út, amit végül valahogyan kiderítettünk. A ház elsőre töküresnek tűnt, de ahogy elkezdtünk körülnézni, rájöttünk, hogy tele van csapdákkal - elsőre szerencsére csak egy viszonylag ártatlanabba, egy botlódrótos csapóajtóba botlottam bele, amitől megint beleestem a ház alatt lévő vízbe - de ezután már óvatosabbak voltunk, és a csapdákat kikerülve - mire jó, ha az ember szerepjátékozik élőben? Hát arra, hogy álmában hasznosítani tudja az ott begyakoroltakat - a dolog iróniáját álmomban ugyan nem, de azóta tökéletesen tudom élvezni - szóval mindezek után kezdtük felfedezni a ház titkos ajtajait, szekrényeit, rejtekhelyeit is, ahol ugyan kincseket nem találtunk, de furcsa dolgokat igen, és sok vita forrása volt, hogy pl. a továbbiakban lesz-e szükségünk bumerángra (elhoztuk), fényképezőgépre (naná, hogy elhoztam), lingamra (ezt otthagytuk, mert k. nehéz volt), vagy éppen tortagyertyákra, amiket szintén otthagytunk, bármilyen tűzszerszám híján. Volt persze sok egyértelműen hasznos dolog is, mint a kötéltekercs vagy a svájci bicska. Mindezek után már sokkal jobban felpakolva mentünk tovább, és nem lepődtünk meg, hogy a ház egy ajtaja nem a mocsárra nyílt, hanem egy labirintusra. Ez mondjuk nem okozott sok gondot, talán a labirintus mint probléma nehéz lehetett a régieknek, de mára már a kisgyerekek is ismerik az ilyen helyeken alkalmazandó módszereket. Az átjutásban még az se akadályozott meg minket, hogy a labirintus is alkalmazkodott hozzánk, és menet közben változtatta meg az útjait, zsákutcáit... ravasz, de nem tudott legyőzni. Egy GPS-szel nincs az a metamorf labirintus, ami meg tudna küzdeni... A labirintus után hegyet kellett mászni, ráadásul ronda, hegyes, éles sziklás, napsütötte, agyvízforraló meredélyt, ami ugyan se csapdákat, se más meglepetést nem rejtett, csak rohadt nehéz volt megmászni, és nagyon könnyű - lett volna - leesni. A hegytetőn meg semmi sem várt, mehettünk le a másik felén... gondolom ez a türelem-kitartás próbája lehetett, ami más esetben a labirintus lett volna. És már vissza is jutottunk a mocsárba, vagy egy nagyon hasonlóba, amiben azért már egy kicsit agresszívebbek voltak a zöldségek - itt már meg kellett bizony küzdeni minden egyes lépésért, úszótempóért, és jól jött a svájci bicska, egyéb vágószerszám társaival együtt. Ahogy haladtunk, a víz úgy sűrűsödött, és vált egyre nehezebbé a haladás, ráadásul a fény is csökkent, nem sokáig tartott, mire egyáltalán nem láttuk, hogy merre megyünk, merre kellene menni, és gyakorlatilag találomra igyekeztünk átvágni magunkat az agresszív hínárokon. Pokolian elegem volt belőle már percek után is; mégis órákig kellett mennünk a sűrű, sötét trutyiban... Emlékszem, a végén már a pokolba kívántam minden kalandot, és visszavágytam a gépem elé a kényelmes fotelbe - kalandozzon, akinek nagyon muszáj, ez nem kaland, ez egy rossz álom. Igen, ezt álmomban gondoltam. Jó, nem? :-) Ezért, nem ezért, mindegy is, de kiverekedve magunkat a mocsárból gyakorlatilag hazajutottunk, illetve azért nem teljesen haza, mert még totálisan és lehangolóan hétköznapian haza kellett vonatoznunk, lerobbant, mocskos, büdös kupéban, koszosan, fáradtan, kedveszegetten.

Azt hiszem, közelről a legtöbb kaland kvázi ilyen lehet. Unalmas, nehéz, veszélyes és sallangmentes. Bár a történetekben legalább van valami céljuk, ami itt aztán totálisan hiányzott.